“Remélem, elénekelhetem majd, ‘nincs már felettem más, csak a tiszta ég’ ”
Várkonyi László ezzel a Fonográf dalcímmel búcsúzott el egy üzenetben az Everestre utazása előtt. A Mount Everestről az 5300 méteren fekvő Alaptáborból egy hete telefonált, s azt mondta, hogy most egy kis időre eltűnik.
Számos 7000 méteres és 8000 méteres csúcs megmászója volt – a “meghódítója” szót finoman visszautasítaná. Az Everesten, a világ legmagasabb hegyén nyolcszor járt. Most nyolcadszor örökre oda költözött. Az egyetlen magyar, aki 8750 méterre oxigénpalack nélkül mászott. Nem akart palackot használni, mert az elveivel, a tiszta hegymászásról alkotott képével ellenkezett. Konyi nagyon ritka genetikai adottságokkal rendelkezett: napokig bírta 8600 méteren, az úgynevezett halálzónában. Például két éve, amikor társa: Klein Dávid visszafordult, két napig maradt egyedül 8600 méteren, mert biztos volt benne, hogy van esélye a csúcsra. Rendkívül kifinomult szondái voltak, az időjárásváltozás, a hóviszonyok, a terep megítélésére, és végül úgy döntött, hogy a biztonságos visszatérés nem garantált.
Valószínűleg az egyetlen magyar hegymászó, aki már többször egyedül vágott neki a Csomolungmának. Ennek még a serpák között is híre ment, amikor Kathmanduból három nap alatt tett meg 120 kilométert, gyalogszerrel és egy 50 kilos hátizsákkal. Legendás híre van az Everest alaptáborában, ahol egy soknemzetiségű külön társadalom tagjai gyülekeznek. Konyit az egyik legkeményebb embernek tartják. Valamennyi nagy hegymászóval személyesen találkozott már 35 éves hegymászó karrierje során. Messnert, Kammerlandert, Piotrowskit személyesen ismerte.
Amikor egyedül indult az Everestre, nem tudott elég élelmet magával vinni. De az előző évben egy gleccserhasadékban elrejtette a korábbi expedíció ellátmányának maradékát (másfél tonna sonkát és más konzervtartalékot és háromszáz méter kötelet). A gondosan elrejtett élelmiszertartalék volt a garancia az expedícióra, hiszen egyhónapos expedíciót másképp nem lehetett volna szólóban véghez vinni. A második lépcső aljáig jutott, 8600 méterig. Teljesen egyedül volt 7800 méter felett két napig az Everesten. Annyira sok volt a hó, hogy senki más nem volt a csúcsrégióban. Azt mondta: a hegyen nem fél, soha nem esett pánikba. Igazán soha nem is volt eddig még veszélyben, csak egyszer. A Huascaran nevű perui hegyről jött le hajnalban, miután megmászta egyedül a csúcsot, és 4000 méter környékén egy körülbelül negyven kutyából álló falka acsarkodva kísérte. Konyi egy jégcsákánnyal és egy kővel dekázott felváltva, hogy a kutyák ne támadják meg.
A Mont Blancon 2009-ben nem nyílt ki Krisztináék főzőjének petróleum-tartálya. Nem sikerült senkinek kinyitni, még Gábornak sem, aki pedig 90 kilogramm színtiszta izom. Konyi fogta az üvegcsét és eltűnt. Egy perc sem telt el, jött vissza, és odaadta nekem. Hogy én arassam le a babért. Kinyílt. Persze, mert előtte egy satut szerkesztett hevederekből, és kinyitotta vele az üveget.
Mindent szétszedett apró darabokra, telefonokat, számítógépeket boncolt, hogy megismerje a belső szerkezetüket. Amikor megérkezett az Everest Alaptáborbába, hozzá vitték a generátorokat javításra, mert ő tudott forrasztani, javítani. Ő javította táborokban az akkutöltőket, hegesztett, sőt törött műanyagot és fémet egyaránt varrt “műszaki varrással”, ismert minden technológiát, elképesztő dolgokat bütykölt meg. Műgyanta és szénszál keverékéből karboncipőt gyártott, ha kellett.
A Venedigeren, Ausztriában 2008-ban a Neue Prager Hüttében, valaki a lendülettől hanyatt esett, amikor arrébb akarta tenni Konyi legendás méretű lyukas 30 éves zsákját. Pedig a 40-50 kilós zsák tulajdonosa, lazán, elegánsan járt-kelt hátizsákjával, amiben persze mindig volt egy tartalék jégcsákány, egy tartalék kesztyű.
Amikor barlangtúrára indultunk, előző éjjel egy fejlámpával elindult és végigjárta a barlangot: megigazítgatta a köteleket és a köveket, hogy biztonságban legyünk. Bárki, aki vele elindult a hegyekbe biztonságban érezte magát. Ő maga volt a biztonság. Ahogy beszélt, már attól megnyugodott minden és mindenki.
Vagy amikor már 18 órája voltunk talpon, s mindenki összeesett a fáradságtól, képes volt cipelni Hédi hátizsákját is, s újabb és újabb történeteket mesélni a szakadó esőben, hogy ne érezzük magunkat annyira elesettnek.
15 évesen felszerelt egy hordkeretre egy lakkbőröndöt, és elindult a Tátrába hegyet mászni. Drága volt a csomagmegőrző a pályaudvaron, ráadásul nem is volt éjjel-nappal nyitva, ezért egy fán helyezte el a bőröndöt és ott alakította ki az éléskamráját. A lombok alá rejtette az élelemmel teli bőröndöt és elindult fölfelé. A bőrönd még tíz év múlva is ott volt. Elért a hegyek közé és találkozott egy cseh csoporttal, akik befogadták és tanítgatták.
Velük mászogatott, aztán hazajött, és azóta a hegyek között élt, akkor is, ha éppen óbudai, “kacatokkal” telezsúfolt házában volt. Nincsen, de tényleg nincsen olyan kütyü, amiből neki ne lett volna otthon nem egy, hanem inkább kettő. Gyakran megbüntették, mert nem ismerte a város szabályait. Nem kapcsolta fel a kocsin a világítást, mert ő teliholdnál nem használt lámpát, hiszen tökéletesen látott. Ha egyszer egy hegyi ösvényt bejárt, megjegyzett minden követ és tereptárgyat és sötétben, aztán “vakon” is bármikor végigment rajta. Ez segítette számos alkalommal is ahhoz, hogy mindig vissza tudjon térni a hegyről, ködben és akár 100 km/órás szélben is.
Konyi tényleg egy “letűnt kor embere” volt, megállt az idő nála valahol. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudta volna mi történik a világban, hiszen elképesztően széles látókörű volt. Szinte nem lehetett tőle olyat kérdezni, amire ne tudna válaszolni, lett légyen szó csillagászatról, geológiáról vagy atomfizikáról. De azért az internettel bajban volt. Gépelni sem szeretett, ezt a verset azonban még bepötyögte, mielőtt elindult volna az Everestre.
Mit jelent, ha áll a folyó
Mit jelent, ha sima a tó
Mit jelent, ha áll a szél
Azt, hogy már nem él.
Mint a mozdulat, ha félbemarad
Mint az út, amelynek vége szakad
Mint a vízesés, mely megfagyott
Ha nem megyek, nem vagyok.
Lennék fű, mely újra kinő
Lennék lélegzetnek friss levegő
Lennék szó, mely szól neked
Lennék kéz, mely vezet
Volnék tánc, mely körbeforog
Mitől a Föld szíve dobog
S én lennék e szívben a vér
Mely soha nem áll, de visszatér"
(Omega:Mozgó Világ)
Konyi halála után Kóbor János, az Omega együttes frontembere is értesült a dal különös történetéről és Konyinak szóló utolsó üdvözletükkel együtt elküldték a dal angol fordítását is.
Molnár Anikó
Utoljára kommentelt bejegyzések